Élheted úgy az életed, hogy a férfiak uralkodjanak rajtad, vagy megtanulhatod irányítani őket.
Ha nő vagy, tudj elmenni, túlnőni, felegyenesedni. Értékmérődet önmagadba s nem a férfi tetszésébe helyezni.
Felnőtt férfit nem igen találsz manapság. Az ugyanis nem menekül, nem árul el, nem hagy faképnél, hanem felelősséget vállal érted. Ráülhetsz a tenyerére, és megtart téged. Nem esel le róla. S főleg, nem hagy el.
Vannak olyan férfiak, akikkel együtt építed a jövőd. És vannak olyanok, akikkel kapcsolatban tudod, hogy csak emlékeid maradnak. (...) Néhány emlék megéri az árát!
Nem azt kívánjuk pusztán, hogy a másik meghallja, amit mondunk, azt szeretnénk, ha odafigyelne arra, hogy mi történik bennünk.
Tudod, mostanában az a baj, hogy az emberek nem ismerik egymást. Együtt élnek, együtt dolgoznak, de fogalmuk sincs, hogy a másik mit érez, mit gondol.
Magányosnak és szomorúnak érzem magam, szükségem van a megnyugtatásra, hogy számítok neked, hogy helyem van a szívedben, még ha pillanatnyilag azt választod is, hogy mást csinálsz, mint hogy velem légy.
Megtörténhet bármi, hogyha hagyod,
Néha nem megy könnyedén, hát álmodj nagyot!
Nem kell tőle félni, a változás közel,
Egy nagyobbacska ásóval egy hegyet hordhatsz el.
Nincs előtted egy ajtó se zárva,
Pillangóként röppenj ki a nagy világra!
Minden álmod váltsd valóra, nem kell várnod másra!
Az égen minden csillag néked ragyog,
Megtörténhet bármi, hogyha hagyod.
A szomorú lélek gyorsabban öl, mint a bacilus.
A sors mindig azt sodorja az utunkba, amit leginkább hátrahagynánk.
Egyetlen szál sem fut véletlenül az életedbe. Nincs olyan, hogy csak úgy érzed, hogy szóba kell vele állnod, hallgatsz a késztetésre, megteszed, és annak nincs oka. Ha az érzéseid vezetnek, a sorsod vezérel.
Bebizonyosodott, hogy semmi sem történik ok nélkül, hogy valójában vannak dolgok, amiket már jó előre eltervezett valami, téged meg csak elvezet az útig, ha pedig hallgatsz rá, és mész, akkor bizony jön egy újabb lecke. Egy újabb jutalom, egy olyan boldogság, amilyet még sohasem tapasztaltál meg.
Ha mi és a másik álarcot visel, az nem kapcsolat, hanem álarcosbál. Amennyiben ezt viccesnek találjuk, és jól szórakozunk a maszkokon és a játékokon, akkor örüljünk neki! A tapasztalat azonban sajnos azt mutatja, hogy ezek az álarcosbálok szomorúak és lehangolóak szoktak lenni. Nem egyesítenek, hanem szétválasztanak, nem késztetnek álmodozásra, hanem nem hagynak aludni.
Nem mondom el neked, mit élek meg igazán. Nem vagy hajlandó meghallgatni, mi zajlik le valójában bennem. Bosszankodom. Te félni kezdesz. Én lázadok. Te kontrollálsz. Én még inkább lázadok. Megerősíted a kontrollt. Robbanok. Megtorolsz... mondd csak, nem fáradtál bele ebbe az évszázadok óta tökéletesen szabályozott játékba? És ha meghallgatnánk egymást?
Amikor a szavak hallgatnak,
amikor a mondható mondhatatlan,
amikor ajkam zárt, feszes vonal,
akkor figyelj rám... baj van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése